Egyetlen pártnak sem sikerült még háromszor választást nyernie Magyarországon egymás után a szabad világ 1990-es beköszönte óta. Csak címszavakban, hogy miért:
1. Az MDF olyan örökséget vett át, aminek a konszolidálása teljesen megsemmisítette a pártot. Az első kormány a kapitalizmus tehervonatával való találkozás áldozata lett, és persze szemében nem váltotta be a rendszerváltás reményeit.
2. MSZP-SZDSZ? Törvényszerű visszatérés a kádári nosztalgiában dagonyázó kisemberek szavazataival, majd a Bokros-csomag. 50%-os rezsiinfláció egy év alatt (!), plusz tandíj az egyetemen, a nemzeti vagyon kiárusítása, Kuncze igazolása, hogy az ÁVH nem vert embereket és így tovább. Dilettantizmus és önsorsrontás.
3. Nem vagyok politikai elemző, és bizonyára sok megmondóember ostoba baromnak fog tartani, de komolyan nem tudom, hogy a Fidesz miért bukott meg 2002-ben. Pedig emlékeim szerint akkor tényleg jól ment az országnak, ráadásul odafigyeltek arra is, hogy az emberek lelkét is gondozzák. (Amit Bayer írt, hogy akkor még volt lelkük. Azt hiszem, ez igaz.)
4. Az MSZP 2006-ban nem bukott meg, mert a Fidesz nem akart nyerni. Inkább kivártak még egyet, hogy minél nagyobbat kaszálhassanak. Az MSZP túlmozgásos és agyhalott politikusokat termelt ki magából. Dilettantizmus és önsorsrontás Vadaikkal, Gyurcsányokkal, Kókákkal.
5. A Fidesz kétszer nyert, de a grafikonon látható görbét vizsgálva a brókerek már elkezdenék zárni a pozíciókat a nagyobb bukás előtt. Egy másik bejegyzés témája lehet a dilettáns politika, de az önsorsrontás nem először bukkan fel a bukást elősegítő tényezők között: korrupció, családi kölcsönből összehozott százmilliós épületek, pökhendi és arrogáns szövegek, kettős beszéd Brüsszelben és itthon.
Tölgyessy Péter nemrég azt mondta, hogy a Jobbik, ha hatalomra jut, ugyanolyan korrupt lesz, mint a többi párt. Efelől nincs kétségem, még akkor sem, ha egy-egy új erő feltűnése (lehetne felőlem a Munkáspárt is) azért csak felcsillantja a reményt: hátha ők mások.
Ezt a reménykedő (de valójában eleve hamvába holt) gondolatot bizonyára az szüli bennünk, hogy nem értjük: miért kell feltétlenül korruptnak lenni? A korrupció az, amiből kimaradsz, mondta Hofi, és nagyon igaza volt, de szó szerint: az emberek nagy része nem találkozik korrupcióval, legfeljebb apró, "megbocsátható stikliket" vét ("megbeszéli" a rendőrrel vagy hasonló apróság). Ezért is gondolhatjuk: ha én odakerülnek, biztosan máshogyan csinálnám. Miért kéne lopnom? Százmilliós kenőpénzeket elfogadnom? Haveroknak adni minden állami megbízást? Hát ez nem lehet törvényszerű, hogy így megy! És mindig van bennünk újra és újra feléledő remény: miután minden korábbi erő lejáratta magát, talán ezek az újak (a Jobbik vagy a Munkáspárt vagy az Ébredő Baglyok Pártja) majd mások lesznek. Végre beváltják az ismét és ismét beléjük mantrázott reményt – hiszen az nem lehet, hogy TÉNYLEG mindenki korrupt!
Ha megvizsgáljuk, hogy mivel támadja egymást a két emblematikus párt, akkor látjuk, hogy megy a szájkarate a korrupcióról, a csalásokról, Simon-ügy, Buda Cash, Szíjjártó-villa, Quaestor, whiskey-s doboz, Nokiás doboz (bizony, 2015-ben is) stb. A legtöbben, valljuk be magunknak, ezek alapján választunk. Ugyan ki a fenét érdekel a költségvetés ilyen-olyan tétele? Néhány újságírót az indexnél meg a portfolio.hu-nál, aztán meg pár ezer embert, és annyi.
Mivel lehet tehát háromszor választást nyerni Magyarországon? Véleményem szerint a politikai közbeszéd kihipózásával. Az a párt, amely tiszta tud maradni, és mellette nem csinál orbitális baromságokat (ennyi elég is!), akármennyi időre bebetonozhatná magát a hatalomba. Magyarországon majdnem minden választás protestválasztás. De ha nincs korrupció, Rogán-lakás, Lázár-villa, lézerblokkoló és így tovább, akkor nincs mi ellen tiltakozni. Nem tud miről írni a pestisrácok, Bodacz Balázs nem tud gyűlölködő kérdéseket feltenni, Kálmán Olga pedig végre időt szakíthat, hogy megtanulja, mi a különbség a napelem és a napkollektor között.
Képzeljük el azt a szürreális világot, amelyben nincsenek a kormányzópártnak "ügyei" – sem korrupciós, sem ilyen nemzeti konzultációs állatságok. Az ellenzék nem tud mozgósítani zsigeri érzések mentén. Ráadásul az ügyek eltűnésével sokkal több pénz maradna a költségvetésben, hiszen nem folynának el milliárdok és tízmilliárdok, így akár még értelmes dolgokra is jutna: béremelésekre, közérzetjavító intézkedésekre. A közbeszédből eltűnne a politika, mert senkit nem érdekelnének a költségvetés sarokszámai, másról meg nem lehetne írni és beszélni, hiszen nézzük már meg: egy szakpolitikai kérdés megvitatása még a választott képviselőket sem érdekli, csak lézengenek a parlamentben. A közembert még annyira sem érdekelné. A portálok és újságok lehúzhatnák a rólót, vagy kezdhetnének gondolkodni, hogy mit is csináljanak, mert a 444 nem tudna milyen hecctémákat felhozni, és ugyanígy témaaszály köszöntene a magukat komolynak gondoló, valójában ugyanebben a posványban fetrengő Népszabóságra és Napi Gazdaságra is.
A legrosszabb az egészben, hogy a pártok a fentiekkel alighanem tisztában vannak. Hiszen képesek megszólítani az embereket, álomba ringatni minket, elvinni a "mi máshogyan csináljuk, tisztábbak leszünk" ígéretével szavazni, hogy aztán egy kijózanító pofon csattanásával pontosan ugyanott folytassák, ahol az elődjüket kirúgták a hatalomból.
Valójában ez a legdöbbenetesebb: miközben a Fidesz vagy az MSZP pontosan tudja, hogy mivel lehet támadni az ellenséget, hatalomra kerülve (vagy akár már előtte) mégis ugyanazokat a támadási felületeket fordítja oda a másiknak. Amiről ő maga is tudja, hogy a saját bukásához vezet, hiszen korábban ugyanazokat a felületeket használta fel a másik oldal megbuktatására. Hihetetlen, nem? Vagy nem is annyira hihetetlen?
Jó lenne, ha egyszer egy politikai erő tenne egy próbát, és, ha másért nem, akkor pusztán a hatalom iránti szenvedélyes vágytól fűtve tisztességes maradna.
Utolsó kommentek