A három tevékenység közt egyszerre van és nincs kapcsolat. Elméletileg egy szöveg gondozásának (sőt kialakulásának) folyamatában először a fordítóé a szó, tőle szinte teljesen függetlenül működik a szerkesztő, aki nyersanyagként tekint a szövegre, és friss szemmel írja át a fogalmazási, stiláris és nagyon szembeötlő helyesírási hibákat (valamint ellenőrzi a tényeket), és aztán jön a korrektor.
Mi köti össze mégis a fordítót, a szerkesztőt és a korrektort, illetve magyar szerző esetén a szerzőt és a többieket?
Nagyon egyszerű a válasz: az alaposság és a józan ész. Hagyjuk talán az alaposságot, mert az tanulható, de legalábbis gyakorolható, a józan ész viszont vagy megvan valakiben, vagy hiányzik. Ha hiányzik, a szerző, szerkesztő vagy fordító alkalmatlan arra, hogy másoknak szóló szövegeket adjon ki a kezéből.
Miből kellene kiindulni, amikor egy könyvet készít valaki? Abból, hogy minden mondatnak legyen értelme. Ugye, milyen egyszerű szabály? Mégsem foglalkoznak vele.
Hőbörögtem (hibásan, és bocsánatot is kértem érte!) a wikipédia szabad szoftver kifejezésén, mentségemre legyen mondva, hogy a free software nem csak számomra, hanem még néhány százmillió laikus számára is ingyenes programot jelent. A szabad program kifejezés fennakadt a józan eszemen, ezért kötöttem bele. Remélem, érthető, mit akarok mondani.
De a másik példa, amely az ifjabb Surteesről szól, a fordítói hülyeség iskolapéldája. Nem azért, mert valaki elnézett valamit, és nem azért, mert nem ismert egy szakkifejezést. És nem érdekel, hogy XY jó szándékkal fordította le a Surtees-életrajzot, ezek a dolgok mind mellékesek. Itt egy jelenségről van szó.
Ha a fordító azt az egyszerű szabályt figyelembe vette volna, hogy "minden mondatnak van értelme", akkor nem írja le, hogy Surtees egy győzelemmel és egy második hellyel szórakozott két versenyében a National Classben. Miért? Mert azt sem írom le, hogy február 30, és azt sem, hogy 25 óra 12 perc van. Mert egy ilyen mondat nem jön ki az ember kezéből, ha van egy csöpp józan esze. De komolyan: a fordító úgy gondolta, hogy az eredetiben ez áll ott? Nem gondolta, hogy talán esetleg mégis mást jelent a mondat? Szerinte a magyar mondatnak van értelme? Tiszta Varga Csaba. Aki szerint vannak olyan szavak, mint nyugsz, pirgol, taknyabajol és hasonlók.
Nekemjöttek azért is, mert hogy régen kijavított Wikipédia-szócikkekkel példálózom. Uraim! Azt, hogy late son, kijavították kései fiúról néhai fiúra, de ez a kisebb hiba. A national classben szórakozott győzelmek máig benne vannak a szócikkben!
Ugyanígy ezt a mondat is: "ahol késő este az intézmény sajtószóvivője megerősítette, hogy Surtees belehalt sérüléseibe, amikről nem nyilatkozott." Jaj.
És vajon mi lehet az a szagmérő egy kocsiban? Nézzük meg a magyar fordítást a harmadik hozzászólásban. A fordító mentségére legyen mondva, hogy legalább odaírta, kétséges a fordítás. Mindegy, mit jelent az odometer, nem kell tudni. Nem hibáztatom érte, hogy nem tudja, én sem tudtam. De megnézem a szótárban, mert egy autóban nincs szagmérő. Vagy aki ezt leírta, aszerint van?
Lássunk egy újabb példát: "a modulokból álló számítógép-hálózat előnye, hogy feláldozható". Nem kezdett el sikoltani a fordító fejében a saját agya, hogy az expendable és az expandable nem ugyanaz? Ugye, más a mondat úgy, hogy a modulokból álló hálózat előnye az, hogy bővíthető?
Ha nem látom egy reklámanyagon, nem hiszem el, hogy egy turbina ismertetőjéhez valaki odaírta, hogy "előzetes GB 3000" Ez állt a lap alján, az ábra alatt. Mint kiderült, a mester a trailert fordította előzetesnek, noha valójában arról volt szó, hogy a GB3000 turbina trélerre szerelhető. Ezt nem kell csípőből tudni, hiszen ki a fene ért ilyesmihez, de már csak nem írom le egy turbina kapcsán, hogy előzetes?!?! A fordító mégis mit gondolt? "Csak nem veszik észre", "úgyse foglalkoznak vele", "legyen valami odaírva, aztán kész". Hogy arra nem gondolt, hogy minden mondatnak van értelme, az biztos. Pedig milyen egyszerűnek és banálisnak tűnhet ez a szabály. És mégsem.
Aztán jönnek a szerkesztők, akiknek éppen az a dolguk, hogy az ilyen égbekiáltó ostobaságokat kijavítsák, mert nekik is azt kellene szem előtt tartaniuk, hogy minden mondatnak van értelme. Ha nincs, akkor újrafordíttatom, vagy elkérem az eredetit, és lefordítom én magam. Ha nem megy (hiszen a fordító jobban tud az idegen nyelven, mint a szerkesztő, vsz.), akkor megkérek valakit, hogy segítsen. Nem kezdek el gányolni és kutyulni, és addig csűrni-csavarni a mondatot, amíg végül lesz valami értelme. Sajnos ez nem csak a szerkesztőknek, hanem a fordítást készítőknek is sajátjuk. Hiszen minden mondatot le kell fordítani, nem maradhat üres hely a szövegben! Ha nem megy, akkor kitalálok valamit -- gondolja az egyszeri fordító, és utána jöhet az özönvíz. Illetve a lelkiismeretes szerkesztő.
És végül a korrektor. A korrektort igen sok választja el a szerkesztőtől, mind pozitív, mind negatív értelemben. Pozitív értelemben: a korrektor a helyesírás szabályait sokkal jobban tudja, mint a szerkesztő, vagy ha nem biztos valamiben, akkor tudja, melyik könyvben és hol talál magyarázatot és megoldást a problémára. Fontos továbbá a kreatív gondolkodás is. Bár ez talán furcsának hangzik, valójában a szabályok alkalmazásához és általánosításához nagyon is kreatívnak kell lenni, hiszen egy elméleti szabályt kell átülteni a gyakorlatba. És ez jó kombinációs készséget igényel. Ami viszont a negatívum: a korrektor általában nem rendelkezik olyan műveltséggel, mint a szerkesztő, és nem biztos, hogy egy nehezen érthető, rosszul lefordított szöveget át tud írni úgy, hogy az könnyebben emészthető legyen. A józan ész szabály azonban rá is érvényes: bármilyen könyvet is korrigál, ha valami ostobaságot talál benne, akkor jelezni kell.
Végül újra az alapszabály: minden mondatnak legyen értelme. Tényleg banális, de a fenti példák mutatják, hogy néha mégsem sikerül betartani még egy ilyen primitív szabályt sem.
Utolsó kommentek